Bene Zsanett 2014.06.17. 22:27

Szürke

Amikor ide költöztünk, valahogy becsípődött nálam a szürke szín. Eddig sosem szerettem a szürkét, vagy inkább nem tekintettem színnek, de most szinte csak ebben tudok gondolkodni. Talán azért is, mert az új házban fehér minden. A falak, az ajtók, a keretek. Szerintem egy új környezetben ez nagyon jó, mert nem befolyásolnak a színek, szabadon szárnyalhat a képzelőerő. Valami olyasmi, mint egy festőművésznek a tiszta vászon.

Valahogy úgy alakult, hogy a wc lett a "kísérleti helyiség". Ott festettem le először az ajtókeretet, az ajtót, majd az ablakkeretet is.

z54.jpg

z46.jpg

Aztán gondolkoztam, hogy mivel lehetne még variálni ott, és azt hiszem a Facebook-on a Cikk-Cakk Műhely bejegyzését láttam:

Cikk-Cakk tipp:
Csipke az ablakra.
Méretre vágott csipkét csiriz vagy tapétaragasztó segítségével az üvegre ragasztjuk.
Csiriz készítés: 1,5 dl vizet lábasba téve felmelegítünk.3 evőkanál lisztet elkeverünk kb. ugyanennyi vízben és a már meleg vízhez keverjük és addig főzzük míg sűrű és opálos nem lesz.
Fénykép: Cikk-Cakk tipp:
Csipke az ablakra. :)
Méretre vágott csipkét csiriz vagy tapétaragasztó segítségével az üvegre ragasztjuk.
Csiriz készítés: 1,5 dl vizet lábasba téve felmelegítünk.3 evőkanál lisztet elkeverünk kb. ugyanennyi vízben és a már meleg vízhez keverjük és addig főzzük míg sűrű és opálos nem lesz.
Ajánlom az oldalt, nagyon jó ötleteket rak ki.
Ezt kicsit továbbgondoltam. Volt itthon tortacsipke, decoupage ragasztó, mi baj lehet?
z93_2.jpg
Szerintem semmi :)

Bene Zsanett 2014.06.17. 22:03

Ohana

Akinek ismerősen cseng a cím, segítek honnan? Lilo és Stich. Ohana: azt jelenti Család. A Családban senkit sem hagyunk egyedül.

z51.jpg

Az úgy kezdődött, hogy vettünk egy házat. Régen várt vágy teljesült most. A ráadás a sok fehér fal. Egyenesen kiabál a kreativitásért!

Aztán volt egy nagyon szép képkeretünk, amit a költözős káoszban tettünk jobbra-balra, de nem találtuk a helyét. Mi nem. De jött Hajni, kiszúrt egy árva szöget a falon, és parammmm! Már fönt is volt a kép. Utána csak jöttek az események egymás után, végül a fenti kép lett belőle 5-6 órás, két családos munkával.

Mindenki kivette a részét:

z50.jpg

A Dürer Rendezvényház területén nyáron minden szombaton piknik van. Jó zene, grillezés, gyerekjátszó, kismedence, lazulás. Az óriás babzsákok adottak voltak, szénából összeraktak néhány ülőkét, fetrengőt, én meg megvarrtam rá a huzatokat, hogy még kényelmesebbek legyenek.

Ilyen lett a végeredmény:

WP_001477.jpg

Ezt kaptam a férjemtől:

z104.jpgz106 002.jpg

Ilyen senki másnak nincs a világon!

Nekem készítették üvegből, teljesen egyedi. Nagyon örülök neki. Köszönöm!

Egyéb (Kellékes) elfoglaltságaim elszólítottak egy időre a táskáktól, de elszakadni nem kívánok és nem is tudok.

Jeles barátnőm, aki HR, kereskedelmi és életvezetési tanácsadó egyben (Nagy-Egedy Krisztina) többek között engem is jó tanácsokkal lát el.

Ennek köszönhetően már készítem a "Varrj magadnak Mindig Új Táskát" szlogennel ellátott szabásmintákat. Kis csomagokban lehet majd megrendelni, vagy megvásárolni a Mill-R Papír új József krt-i üzletében.

Első körben úgy gondoltam kezdjünk egy egyszerű táskával, uzsonnás táskák gyerekeknek, felnőtteknek.

z36 009.jpg

Aztán ha belejöttök, jöhetnek bonyolultabb feladatok is.

A viaszosvászonról legtöbbünknek a Nagyi konyhája, vagy inkább a rossz emlékű, undok szomszéd néni konyhája jut eszünkbe. Könnyű volt tisztán tartani, mert a pörköltszaftot egy mozdulattal és egy konyharuhával letörölték róla. Védte az asztalt, olyan volt az alatta, mint új korában! (kár, hogy nem bizonyosodhattunk meg erről sosem, a fránya viaszosvászon folyton eltakarta)

Ahogy azonban a 21. század, úgy a jó minőségű, modern anyagok is megtaláltak bennünket. Nem tudtunk kitérni előle. A mostani viaszosvásznak leginkább a műbőrhöz, vagy textilbőrhöz hasonlítanám, azzal a kivétellel, hogy többféle mintával kapható. Van ebből is keményebb, puhább, silányabb és extra jó minőségű is. Ami nagyon nem mindegy, hogy a varrógép remekül viszi! Jól alakítható, nem nyúlik, tartása van és vízálló.

A táskák mellett dekoráltam is már vele, mert a nagyobb mintákat, akár gyerekek is kivághatják, fel lehet ragasztani, medált készíteni belőle, vagy bármi más, ennek már tényleg csak a fantázia szab határt.

Viaszosvászonból készült táskáimból egy kis ízelítő, többi a www.mindigujtaska.hu oldalon látható.

z37 004.jpg

z48 008.jpg

z17 007.jpg

z25 006.jpg

z95 002.jpg

Bene Zsanett 2013.04.04. 16:31

Inspiráció

z93 002_1.jpg

Ezeket a Kincseket vettem, már alig várom, hogy táska legyen belőlük!

Idén a filctollat választottuk a tojások díszítéséhez:

z93_1.jpg

Bene Zsanett 2013.03.27. 15:16

Tojásfa

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

z92 004_1.jpg

süti beállítások módosítása